Oktatási segédanyagok megosztása
„Az ötletes pedagógusok társasága” pályázatot hirdet a „Megosztó iskola - megosztó pedagógus díj 2011″ elnyerésére. A „díjat” - további nyeremények mellett - az a pályázó kapja, aki a legtöbb saját oktatási segédanyag beküldésével a legtöbb módszertani támogatást nyújtja kollégáinak.
A pályázat célja, hogy ne vesszenek el praktikáink, amelyekkel pedagógus társainkkal együttesen rendelkezünk, azaz digitális formában is megőrződjenek, mások számára is elérhetővé, kereshetővé váljanak.
Célunk, hogy honlapunk felületet biztosítson az eddig feltöltött és az ezután felkerülő oktatási segédanyagoknak, ezzel támogatva a pedagógiai innovációt, a módszertani megújulást. A díj megalapításával és az ehhez kapcsolódó „versennyel” szeretnénk inspirálni kollégáinkat: osszuk meg a mindennapi gyakorlatotokban bevált ötleteinket, tudásunkat!
A pályázat tartalma: a honlap struktúrájának megfelelő saját anyagok beküldése a megadott e-mail címre. Kategóriák, amelyekbe ezeket várjuk: 1) játékleírás/gyakorlat, 2) technika, 3) óra- és foglalkozásvázlat. Ugyanezen rendszer szerint küldhetők be a sajátos nevelési igényű tanulók számára fejlesztett anyagok is: 4-6. További kategóriák az „együttélés” témakörén belül: 7) jó gyakorlat leírása, 8) projekt 9) esettanulmány 10) agresszió és 11) konfliktuskezeléssel kapcsolatos ötletek, eljárások, valamint 12) egészség, és 13) „öko” témakörbe tartozó segédletek, feladatsorok. A fájlok méretét és formátumát tekintve nincs megkötés.