Kiesett a filozófusok csontváza az NKTH szekrényéből?
Érdekes hír olvasható a Magyar Nemzet online kiadásán. Arról tudósítanak, hogy a Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal Magyar Bálint szabaddemokrata politikus felügyelete alatt megdöbbentő módon költött el közel félmilliárd forintot.
A lap állítása szerint 2004-2005-ben az NKTH az uniós csatlakozással kapcsolatban kiírt pályázaton olyan filozófiai kutatásokat támogatott, amelyek köszönő viszonyban sem voltak a pályázati kiírással. A Heller Ágnes környezetéhez köthető, az akkori kormánypártok holdudvarában rendszeresen feltűnő filozófusok kaptak jókora összegeket. A portál megemlít egy esetet, amikor az EU csatlakozás kapcsán ókori filozófiát és tudományt kutató pályázatra fizettek ki 89 millió forintot. tették ezt egy olyan pályázati konstrukcióban, amelynek célja a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatása volt.
Nyílván az ókori filozófiáknak, az ókori tudományos felfedezéseknek van hatása a jelenre. Ha nagyon akarom, akkor még azt az ívet is le lehet vezetni, amelyben az ókori szellem hatása megjeleníthető Magyarország uniós taggá válásában. De talán nem állítok túl tudománytalant, ha azt gondolom, hogy a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Civil Alapprogram óriási baráti kifizetéseihez hasonlóan a baloldali kormány számára oly kedves filozófusi kör jövedelmét az NKTH forrásaiból egészítették ki.
Azért ha valaki tudja, hogy hol lehet beszerezni a fent említett 89 milliós kutatás eredményeit ismertető kiadványt, kérem tájékoztasson, mert érdekel!